SzelidF 728x90 03 

Gyümölcseink

 

Gyümölcseink ők, akik fogantatásához bátorítást, szerető támogatást nyújthattunk. A lista közel sem teljes, épp csak ízelítő az édesanyák beszámolóiból, a gyönyörű kisbabák képeiből. Reméljük, bátorítás ez a néhány levél és fotó a leendő édesanyáknak, akik még keresik az utat, a módszert szorongásaik, félelmeik feloldásához. Kívánjuk, hogy merítsenek erőt, reményt ezekből a sorokból, s ha úgy érzik, hogy eljött az ideje, csak írjanak nekünk bátran. Az Anya bölcsessége mindannyiukban ott lakik, bízzák magukat rá, engedjék és segítsék, hogy megmutatkozhasson!

Sziv03k

 

1453199232706
Amikor felkerestem Katalint 2013 szeptemberében, már több mint három éve viseltük a stigmát: MEDDŐ pár voltunk. Túl voltunk megannyi kivizsgáláson, műtéten, inszemináción - következő lépésként a lombik jött volna. Zsigerileg idegenkedtem az eljárástól, de úgy véltem, nincs más lehetőségünk, ezt is meg kell próbálnunk. Az volt a tervem, hogy néhányszor elmegyek Katalinhoz beszélgetni, hogy lelkileg felkészüljek a lombikra. A néhány beszélgetésből végül közel egyéves terápia lett: sok-sok lelki blokkot, kétséget, félelmet sikerült azonosítani és feloldani. Katalin végig nagyon együttérző és megértő volt, mindig érezte, mire van szükségem, jól tudtunk együtt dolgozni. Nem volt könnyű folyamat, de megérte, hiszen 2014 nyarán spontán teherbe estem!! Magam sem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet velem, de sikerült! Nem lombikra volt tehát szükségem, hanem egy alapos lelki nagytakarításra.  Egy könnyű, problémamentes terhesség után 2015 áprilisában megszületett a kislányom, Zsófi, aki egészséges, gyönyörű, okos kisbaba. Minden nap hálát adok azért, hogy engem választott édesanyjának. És gyakran gondolok szeretettel Katalinra,aki nélkül ez talán nem valósulhatott volna meg.

 

Sziv03k

kislányunk

 

Férjemmel már több éve sikertelenül próbálkoztunk a gyermekáldással, amikor az egyik kedves ismerősöm Katalint ajánlotta. Akkor már túl voltunk különböző termékenységet és babahozó praktikán, kúrán és sajnos mindegyik sikertelennek bizonyult. Eljutottunk egy meddőségi központba is, ahová lassan fél éve jártunk kezelésekre, s bíztunk benne, lesz nekünk is hamarosan kisbabánk. A kivizsgálások szerint nem találtak semmi akadályt a fogantatásra, de csak nem jött az eredmény. Ekkor minden megér egy próbát alapon felhívtam Katalint, akivel egy héten belül tudtam időpontot egyeztetni és hatalmas reménnyel, bizakodva mentem el az első találkozóra.

 
Katalin az első alkalommal meleg szeretettel fogadott. Hihetetlenül könnyű volt vele beszélgetni, megnyílni előtte, elmesélni azokat a dolgokat, amikről az ember nem szívesen mesél. Ami legelőször feltűnt, hogy minden alkalom után hihetetlenül kipihenten és vidáman távoztam. Szerettem ott lenni, mindig vártam a következő alkalmat. Voltak szkeptikus ismerőseim, akik kétkedve kérdezték, hogy lesz a rajzolgatásból, hangtálazásból és a beszélgetésből kisbaba, de én töretlen bizalommal mentem minden héten.Katalin kezelései mellett továbbra is eljártunk a férjemmel a meddőségi központba, s az 5. !!! Katalinnal való találkozás után délután pozitívat teszteltem.
 
A mai napig tudom, hogy a meddőségi kezelés azért volt sikeres, mert Katalinnal le tudtam rombolni azokat a lelki gátakat, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. S miután pár dolgot helyre tudtam rakni a fejemben a kisbaba megfogant. Én ezt hatalmas csodaként éltem meg. S örökké hálás leszek ennek a csupa szív asszonynak.
Köszönjük szépen! 
 

 

                                                                                        Sziv03k

AgotaÁgota vagyok, 2006-ban mentem el Katához, hogy kipróbálhassam a hangmasszázst, ugyanis a párommal babát szerettünk volna, és a nőgyógyászom jól rámijesztett, hogy PCO (policisztás ovárium) nevű betegségben szenvedek, és nagyon nehezen lehetek majd terhes, ha egyáltalán...... 

Szóval két alkalommal voltam Katánál, aki hangmasszázs közben teljesen ellazított, valamint ráérzett néhány érdekes dologra ezzel kapcsolatban.

Aztán egy másik nőgyógyászhoz is elmentem, mert egy vélemény alapján nem jó dönteni, és ott kiderült, hogy mi a hangmasszázs eredménye (persze más is kellett hozzá:)) Az eredmény a mellékelt képen látható, és úgy hívják, hogy Blanka:)

Azóta Blankának két kishúga is született:)

                                                                                       Sziv03k

zsuzsa037 3

 

Kedves Kata!

Ígérem, hogy hamarosan bővebben is írok, csak mindjárt felkel a szépségem, és ha összerakva találja a laptopot, akkor lesz nagy  boldogság és billentyű ütögetés. Nagyon élénk, érdeklődő kis emberke, és nem nagyon szeret aludni :-). Így meg én nem igazán tudok írni :-) Zsuzsa

Zsuzsának hívnak és 2009-ben találkoztam Katával. Az egyik kolléganőm ajánlotta, mert tudta, hogy már régóta próbálkozunk a párommal, sajnos sikertelenül. Az összes eredményünk rendben volt, kivéve az én prolaktin (PRL) szintemet. A prolaktinról röviden annyit, hogy egy olyan hormon, amit az agyalapi mirigy termel. Fontos szerepe van a kismamáknál a tejelválasztásban, de a nem megfelelő szint meddőséget is okozhat. Nálam több mint kétszeres volt a mért érték a normál értéktartományhoz képest. A felírt hormonkészítményt nem tudtam szedni a sorozatos rosszullétek miatt. A további vizsgálatok után az orvosom elmondta, hogy mivel semmilyen szervi elváltozásom nincsen (agydaganat), így ezt a szintet én magam idézem elő stresszel... Nos, ezek után döntöttem úgy, hogy segítséget kérek Katától és kipróbálom a tibeti hangtálas módszert. Többszöri alkalom után sikerült is ellazulnom és teljesen kikapcsolnom. Ez nálam hatalmas dolog, mivel relaxálni egyáltalán nem vagyok képes, folyton jár az agyam és magam is pörgős ember vagyok. 2009 őszén sikerült teherbe esnem, ezt a babát azonban sajnos a 8. héten elvesztettem. Nagyon fájdalmas volt, de Katával egyet értettünk abban, hogy ha egyszer sikerült, akkor ez jó jel a jövőre nézve :-) És így is lett. 2011. áprilisában megszületett a kisfiam, Máté. Gyönyörű gyerek és nagyon boldog vagyok, hogy akkor jó döntést hoztam és örülök, hogy találkoztam Katával.

                                                                                        Sziv03k

DSCN50212010 augusztusában úgy döntöttünk a párommal, aki azóta a férjem, hogy nem várunk tovább: jöhet a baba, ha jönni szeretne! Abbahagytam a fogamzásgátló szedését, amit kb. 10 éve használtam kisebb megszakításokkal - mint utólag megtudtam, ez elég nagy butaság volt... A vérzésem úgy-ahogy nagyjából helyreállt egy időre, majd 2011 januártól egyáltalán nem jelentkezett. Reménykedtem: talán várandós vagyok, de sajnos a teszt mást mutatott. Márciusban elmentem a nőgyógyászomhoz, aki készített egy hüvelyi ultrahang vizsgálatot, és kiderült: PCO-m van. Elmondta nagyjából, hogy ez mit jelent, de az igazi döbbenet csak otthon ért, amikor az interneten is rákerestem betegségemre. Kétségbe estem, nem tudtam, hogy egyáltalán alkalmas vagyok -e arra, hogy teherbe essek és kihordjak egy babát, miközben már nagyon vágytunk erre... A párom szerencsére nagyon együttérző volt, és az első percektől kezdve biztatott. Katával akkor még jártunk a KRE mentálhigiénés szakirányú továbbképzésére, kiscsoportban is együtt dolgoztunk, így tudtam, hogy funkcionális meddő nőkkel foglalkozik, és segítséget kértem Tőle.

Kata ajánlására jutottam el ahhoz a nőgyógyászhoz, akinek tanácsait követve rövid időn belül rendeződött a ciklusom, majd három hónappal később a gyógyszeres terápiát követve, és a hangtálas masszázst alkalmazva megfogantam.

Szeptember elején úgy döntöttem, hogy eljött az ideje annak, hogy kipróbáljam a tibeti hangtálas masszázst. Úgy gondoltam, hogy ennyi kényeztetés a sok munka után jár nekem, és azt is tudtam, hogy sok nőnek a fogantatásban is segített. A masszázs valóban nagyon kellemes volt, és már az első alkalommal megdöbbentett, hogy hatására "megmozdultak a szerveim", élénk bugyborékolásba kezdett a hasam, pedig a hangtálak még csak a hátamon voltak. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor hinni is kezdtem a hatékonyságában. Néhány kezelés után október elején kimaradt a vérzésem. Őszintén szólva kicsit dühös is voltam, hogy most, amikor végre rendesen beállt a ciklusom, megint összeomlik a rendszer... Hévízen töltöttünk egy hétvégét, és csak a rend kedvéért végeztem el egy tesztet mielőtt a fürdőbe mentünk. Nem akartam hinni a szememnek, amikor azt láttam, hogy pozitív! A következő teszt is az lett, majd az ultrahang vizsgálat is igazolta, hogy valóban jelen van egy kis petezsák... A kis petezsákból azóta - 2012 június 3-án - gyönyörű 3440 grammos, 52-es hosszú, barna hajú kislány született, akit imádunk az édesapjával együtt. Amikor ránézek gyakran még mindig elérzékenyülök, annyira hihetetlen élmény a létezése, és az, hogy valakit ennyire lehet szeretni. Ezúton is köszönet Katának a tanácsokért, és a masszázsért! Alíz

                                                                                           Sziv03k

 bobe"A mi életünkben is eljött a pillanat, amikor úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy eddig is mozgalmas életünkbe egy kis jövevény érkezzen.
Ő viszont nem akart jönni!
6 év próbálkozás (sok-sok uh kontrollált időzített próbálkozás, 6 inszemináció, 1 méhen kívüli terhesség) után lassan kirajzolódott számomra, hogy az a sok kérdés, kétely, aggodalom, ami bennem van, az akadálya annak, hogy ez az új élet úgy érezze, itt az ő ideje.
- Biztos, hogy ezt akarom……?
- Mi van, ha beteg lesz.....?
- Minden rendben lesz......? - fogalmazódott meg számtalanszor e gondolatok valamelyike a fejemben, és már csak néhány hét választott el az első lombikbébi kezeléstől. Ekkor utam, ezekkel a gátakkal együtt, szerencsére a jó irányba vezetett, és megismerkedtem Simon Katalinnal.
Szép lassan elkezdődött közös munkánk, és gátjaim, kezdeti szkepticizmusom ellenére folyamatosan omlottak össze. A képek segítségével minden a helyére került, és már az is furcsa volt, hogy egyáltalán ilyeneken "agyaltam" régen.

Hihetetlen új érzések és érzelmek kerültek felszínre, amiket magamba zárva, "bugyorba" rakva, bármikor előhívhattam, ha úgy éreztem, szükségem van rájuk.
Aztán egyik találkozónkon történt valami, amit ha valaki elmesélt volna, valószínűleg mosolygok rajta, de ez velem történt. Akkor, ott befogadtam a babámat, hihetetlen nyugalommal és békével azt mondtam Neki:
- Most már jöhetsz!
Hát jöttek is, ketten. A két legtökéletesebb lombikbaba a világon, az én gyümölcseim."

Hát ennyi lenne, remélem megfelel, bár lehet, hogy kicsit elragadtak az érzelmek,de ez az igazság.
Sok szeretettel:Böbe

Sziv03k

Kedves Kata,
gratulálok a készülődő központhoz és nagyon sok jót kívánok hozzá. Remélem sok mindenkin tud majd segíteni - egyébként ebben biztos vagyok. Én nehezen írok, de Katának szívesen írok a  tapasztalataimról, szóval összeszedem magamat és küldöm hamarosan.
Edina

 Sziv03k

Kedves Kata! Azért írok, mert ezen a héten betöltöttem terhességem 13. hetét és így utólag is szeretnénk köszönetet mondani azokért a lehetőségekért, beszélgetésekért melyek közvetve hozzájárultak a babához:-) Úgy tűnik, a sok beszélgetés, páromnak pedig a hangtálazás alapján sikerült a gondolatainkat rendezni, és kiegyensúlyozottabbá tenni az életünket. Most már szokjuk a gondolatot, hogy szülők leszünk, minden perc örömteli, ha erre gondolunk, már sok mindent másképp is látunk a baba miatt (kevesebb stressz, elsősorban:-)). A babát 2015. januárra várjuk:-) Mégegyszer utólag is köszönünk mindent és további sikereket kívánunk Katalinnak minden tervéhez!

Sziv03k

MiEgy kedves kolleganőm ajánlásával jutottam el Katalinhoz 30 évesen, 3 évvel ezelőtt. Úgy éreztem, zsákutcába jutott a magánéletem, nem tudtam előremozdítani az életemet; barátaim és családom nem tudott segíteni. Éreztem, hogy nekem kell lépnem, ha változást szeretnék.

Azt gondoltam, párkapcsolati problémám van, ezért kerestem meg Katalint. Rögtön az első alkalomkor kiderült, hogy az csak következmény volt, alapvetően magamat, az érzéseimet kellett jobban megismernem, felismernem. Ekkor vette kezdetét egy izgalmas 3 éves önismereti út, ami során megtaláltam a kapcsolatot saját érzéseimmel. Már figyelem és felismerem testem jeleit is. Ebben Katalin kézzel fogható módszere, illetve a jóga segített nekem. Egy társfüggő, megszeppent lányból felnőtt nő lettem.

Ezeket a sorokat a Rákospatak mellet írom egy padon, ahol 5 hónapos kislányom nagyokat kurjongatva, boldogan nézi a fák leveleit. Kerek az életem J

Köszönöm Katalin! Ági

Sziv03k