Etikai kérdések az AR eljárásokkal kapcsolatban
(Ezen az oldalon részleteket talál Simon Katalin 2011.-ben készített szakdolgozatából, mely a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Pszichológiai Intézet Mentálhigiénés Segítő Szakirányú Továbbképzési Szak diplomadolgozata.)
Bár az AR eljárások törvényi szabályozás alatt állnak, mégis nagyon sok, sőt egyre több etikai, erkölcsi, jogi és vallási kérdést vetnek fel. A tudomány fejlődésével egyre több a jogilag megválaszolandó kérdés. Az egyre elterjedtebb medikalizálódás beavatkozás a természet rendjébe, amit sok meddőségben szenvedő pár félelemmel fogad, vagy egyenesen elutasít, de vannak, akik épp ellenkezőleg, türelmetlenül presszionálják az orvost az eljárás megkezdésére.
Beszélnünk kell arról, hogy a tudomány fejlődése ezen a téren, ahogyan beleavatkozik az élet teremtésének folyamatába, súlyos visszaélésekre is lehetőséget adhat. Részletesen olvashatunk erről Dr. Navratyil Zoltán: A varázsló eltöri pálcáját? Az asszisztált humán reprodukciótól a reproduktív klónozásig - A jogi szabályozás kontúrjai –doktori értekezésében. PPKE, Budapest, 2010.
Dr. Navratyil így fogalmaz: „Utódnemzés, szülőség – paradigmaváltás határán állunk-e? Amikor az asszisztált reprodukciós eljárások, s köztük az in vitro fertilizáció az 1970-es évek végére kifejlődtek, mind azt a cél szolgálták, hogy az utódnemzés törékeny és összetett folyamatában jelentkező esetleges hibát áthidalják... Ismét fel kellett tenni a kérdést: Emberi életet reprezentál-e az anyatesten kívüli embrió, s a jog által biztosított életvédelem milyen mértékben érvényesüljön. Hamar rá kellett jönni arra is, hogy az embrió- és ivarsejt-adományozás következtében a konvencionális, a genetikai származásra épülő családmodell megbomlott, s jogilag kellett rendezni az így létrejövő szülői jogállás zűrzavaros kérdéseit. A szülői státusz azonban igazán drámai szerepet napjainkban a pótanyaság körében kap, ahol következetesen megkettőződik az anyaság. E színes tablót újabb ecsetvonásokkal gazdagítja az azonos nemű párkapcsolatban élők hozzáférése az asszisztált reprodukciós technikákhoz, vagy éppen a férj halála utáni posztmortem megtermékenyítésnek a „kísérteties” merészsége, és a sor még folytatható.”
Vajon hogy választják ki a Petri-csészében megfogant magzatok közül a beültetésre kerülő, életre ítélt magzatokat? Vajon mi a sorsa a be nem ültetett embrióknak? Hol kezdődik az emberi élet? Hogyan ítélhetünk sorsuk fölött? És mi történik, ha több embrió tapad meg, mint az kívánatos lenne? Hogyan dönti el az anya, hányra redukálja magzatainak számát, s hogyan választják ki az életre, vagy elpusztításra ítélt magzatot, vagy magzatokat?
A terhesség AR megtermékenyítéssel történő elősegítése nagyon gyakran ikrek, vagy többes ikrek kialakulásához vezet. Mindez gyakran együtt járhat a prenatális testvérek elvesztésével. A leendő szülők tudnak-e arról, milyen következményei lehetnek ennek megszülető gyermekük egész életére?
„Az embrió érzékel és emlékezik”… „az érzékszervek már egész korai stádiumtól kezdve működnek, emiatt feltételezzük, hogy egy magzat igen közvetlenül tapasztalja testvére megölését. ..„Túlélőként” a későbbiekben örök életre bűntudattal, csillapíthatatlan sóvárgással és gyásszal kell majd megbirkóznia, de főként az örökké feltett kérdéssel: Miért a másikat ölték meg?- ennek okát azonban aligha lesz képes megfejteni.” A.R.Austermann- B.Austermann: Dráma az anyaméhben, Az elveszített ikertestvér Hellinger Intézet 2008. (53.o.)
Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA című drámai költeményének 12. színe, a falanszter jut eszembe.
Madách a XIX. században előrevetítette a XXI. század emberének nagy és megoldandó kérdéseit, amiket ma már tisztán látunk és érzékelünk a saját bőrünkön. A globalizáció, a környezet károsítása, a „mesterséges ember”, az érzelmek, emberi kapcsolatok fogyatkozása, a pénz, az anyagiak felé fordulás sivársága, amiket mi nemes egyszerűséggel „civilizációs ártalomnak” minősítünk. Nekünk, a lélek egészségével foglalkozó szakembereknek fontos és életbevágó felismernünk saját szerepünket ebben a folyamatban, hogy sikerüljön nekünk, és általunk egyre többeknek is, ami Ádámnak sikerült, embernek maradni, hittel és bizalommal!
A tudós, aki lombikban organizál, megszállottan teremt, önnön képességének, hatalmának tudatában gyönyörködve, megdicsőülve, ki úgy kileste az organizmus minden titkait, már csak egy szikrát vár, csak egy lépés van hátra a teljes dicsőséghez, hogy elérje célját, azaz organizmust teremtsen. Emberi akaratból, eszközökkel, lombikban életet! De itt, ebben a műben a Föld Szelleme széttöri ezt a lombikot!
Hogyan szólal meg ma a Föld Szellemének szava? Jung Nagy Anyának, Ősanyának nevezi e szellemet. Hallgatnak rá a tudósok? Készek-e korlátozni önnön mindenhatóságukba vetett hitüket? Vegyük észre, milyen megdöbbentő, a művel rokon szimbolikára utal, hogy az IVF és ICSI megtermékenyítési pillanatai egy Petri-csészében történnek, a köznyelvben mégis a „lombik” kifejezés terjedt el. Lehet-e kételkedni abban, hogy ez az út a madáchi falanszter felé sodorhatja a mai modern civilizáció emberét?
Hogyan jelenik meg a mai tudósok, jelen esetben egyes orvosok hatalma a meddő nő kiszolgáltatottságával szemben? Álljon itt egy példa: egy ismerősöm így számolt be egy IVF „lombikbaba” eljárásról, amiben részt vett párjával: „Mintha egy futószalagra kerültem volna, csak történtek a dolgok automatikusan. Mindig elmondták, mi a következő lépés, válaszoltak ugyan a kérdéseimre, de igazából nem is nagyon mertem kérdezni. Mindig rengetegen vártunk a folyosón a vizsgálatokra, többször órákig is. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtuk, mi lesz a vége…, egymással se mertük megbeszélni a félelmeinket. A beültetés után, amikor már kezdtünk reménykedni, rosszul lettem, kórházba, intenzívre kerültem, kiderült, hogy megfogant a baba, de hyperstimuláció miatt elvesztettem. Azt mondták, ez benne van! Nekik csak ennyi! Nekünk a borzalom!”
Fontos, hogy lássuk, a tudományos orvoslás jó szándékú beavatkozása az élet és a fogantatás természetes rendjébe sok családnak új életet és kiteljesedést hoz. Ugyanakkor hozza a lelki traumák lehetőségét is!
Vajon az így fogant gyermekek sejti szintű emlékezete mit hordoz a mélyben? Őrzi-e az édesanya félelmét, fájdalmát, a műtő hidegségét, a fertőtlenítő illatát, a megtermékenyülés örömteli pillanata helyett a tűszúrás nyomait? Vajon készek-e a szülők lelkileg a gyermek fogadására? Vajon az eljárás alatt elhárult-e a meddőségben manifesztálódott lelki attitűd, az akadály? Lehet-e ezt a lelki ellenerőt büntetlenül műszeres, csak testi szintű beavatkozású, manipulatív technikával legyőzni? Segítséget kap-e a pár a lelki befogadás megtapasztalásához? Van-e igényük egyáltalán erre, vagy csak az a cél, hogy a babaprojektnek teljesülnie kell a tervezett időben, mert meg kell felelni a rokonok, barátok elvárásainak, vagy, mert ragaszkodni akarnak az élet minden területén a kontrollhoz?
Nekünk, akik a lélek egészségével foglalkozunk, fontos, hogy törődjünk ezekkel a jogi és erkölcsi kérdésekkel is, hiszen ezek megválaszolása az érintett családokon át társadalmi szinten is lelki egészségünk záloga. Ezekre a kérdésekre az idő megadja a választ. Azért írom az időt, mert a lombikban fogant kisbabák felcseperednek, felnőtté válnak, és majd ők is családot alapítanak. Életüket, személyiségük érését, „valakivé válásuk” történetét követve, támogatva talán válaszokat nyerhetünk a feltett kérdésekre.