Simon Katalin mentálhigiénés segítő szakember
A SZELÍD FOGANTATÁS Központ megálmodója és vezetője
Elfogadom és tapasztalásom, életutam, mint bizonyítéka ennek, vallom a C.G. Jung, C.R.Rogers, vagy J.Bowlby által megfogalmazottakat. Azt, hogy az emberben benne rejlenek a fejlődésre, a javulásra, a tökéletesedésre, a változásra és változtatásra való képességek. Bármilyen mélyről, nehézségből induljunk is! Ha ezt felismerjük, felismerhetjük saját felelősségünket az életünk iránt. Felismerhetjük, hogy a körülmények által vezérelt sodródás helyett választhatjuk a tudatos életet, választhatjuk az utat a saját belső erőforrásaink, eddig fel nem ismert képességeink felfedezése és hatékony használata felé. Ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem lesznek gondjaink, hanem azt, hogy új és hasznos eszközöket találunk magunkban a megoldáshoz! Így nyerjük el kompetenciánkat saját életünkben, válhatunk egészekké, egészségesekké, nyerhetjük el a megküzdés képességét, és az örömtelibb életet.
Hosszú út vezetett a segítő foglalkozáshoz, néha a külső körülmények változtak, többször a belső késztetések, érzések vezettek, inspiráltak. Az 1990-es évek politikai nyitása lehetővé tette Magyarországon az addig tiltott, vagy akadályozott spirituális nyitást is, ami lassan az egész országban elérhető és tapasztalható lett. Barátaimmal a keresés útjára léptem, ami az agykontroll tanfolyamtól, a keleti gyógymódokkal való ismerkedésen át sok saját élményű tapasztalathoz vezetett. Az asztrológia segített választ nyerni a „miért így, miért éppen akkor?” kérdéseimre, az indián kunyhóban való üldögélés, vagy az izzó parázson járás élményeit pedig igazán később, a C.G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület képzésén értettem meg.
Kíváncsiságom sokféle úttal megismertetett, ám amikor vegyészként, kvantumkémiai ismereteimmel felvértezve a tibeti tálak „működési mechanizmusáról” hallottam, azonnal eldöntöttem, hogy ezt nekem tudnom kell! Akkor még csak külföldön, Németországban, Ausztriában tanulhatták, de közreműködésemmel sikerült az első magyarországi oktatást elindítani. Azóta már sokan ismerik és használják Peter Hess módszerét, otthon, óvodákban, vagy egyéb, testi vagy mentális egészséget segítő eljárásban.
Innen már csak egy lépés volt a Károli mentálhigiénikus képzése, hiszen arra törekedtem, hogy egyre többirányú, és szakmailag hiteles segítséget tudjak nyújtani a hozzám fordulóknak, akik főleg meddőséggel küszködő hölgyek voltak. Az elért sikerek pedig újra továbblépésre inspiráltak. Így álmodtam meg ennek a Központnak a megszületését, ahol számomra kedves és szakmailag hiteles munkatársaimmal a lelki, mentális egészség támogatását, visszaállítását segítjük. Segítő munkámat hosszu önismereti folyamat után kezdtem, s szupervízió mellett végzem, tudásomat igyekszem tovább bővíteni.
A GYÓGYÍTÓ ELJÁRÁSOK INTEGRÁCIÓJÁRÓL
Szeretnék munkámmal hozzájárulni ahhoz, hogy a meddő pároknak átfogóbb, szélesebb spektrumú információi legyenek meddőségük lehetséges okairól, illetve azok elhárításának lehetőségeiről, mielőtt döntenek az asszisztált reprodukciós eljárásokban való részvételükről.
Tudjanak arról, hogy a meddőség nem csak testi okokra visszavezethető probléma, így nem elég csak a testüket „gyógyíttatni”. Ismerjék fel, hogy tudott, vagy elfojtott lelki problémáik fontos szerepet játszhatnak gyermektelenségükben, de van lehetőségük feloldani ezeket! Nem elszenvedők, hanem aktív résztvevők lehetnek, fejlődhetnek, gazdagodhatnak a fogantatáshoz vezető útjukon. Igaz, hogy ez időigényes, olykor lelkileg is megterhelő folyamat, de általa érettebb emberré lesznek. A lelki egyensúly visszaszerzése, a stressz, a depresszió, a félelmek feloldása az orvosi beavatkozások sikerének esélyét is jelentősen megnöveli! Hosszú távon pedig születendő gyermekeiknek kiegyensúlyozottabb, lelkileg egészségesebb szüleivé válhatnak!
Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az orvosok is egyre inkább felismerjék, és nyitottabbá váljanak arra, hogy nem kezelhetik a testet a lélek nélkül. Ugyanakkor szeretném felhívni a lélekkel foglalkozók figyelmét is arra, hogy szükség van az orvosi segítségre is, egyik sem előbbre való a másiknál, együttműködve érhetik csak el céljukat.
Bízom abban, hogy mindkét fél, az orvos és betege is megismeri, elfogadja, és hasznosítja a kutatásokkal igazolt és egyre nyilvánvalóbb tényt, nevezetesen azt, hogy a gyógyszeres és a lelki egészség helyreállítását célzó eljárások együttesen hatékonyabbak, mint egyedi alkalmazásban!
TANULMÁNYOK:
2016 Közvetítői képzés - Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület
2015 Párkapcsolati Coach, házassági tanácsadó, "face to face" tréner - Dr.Mészáros Ádám
2014 MBSR - Mindfulness saját élményű csoport - Fazekas Gábor
2013 Gyászcsoport-vezető képzés Napfogyatkozás Egyesület - Singer Magdolna, Dr. Pilling János
2009-2011 Mentálhigiénés segítő szakember Károli Gáspár Református Egyetem
2011 Interaktív relaxációs képzés, Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
2010 Rajzelemzés lépésről lépésre és Művészetterápiás technikák, Dr.Vass Zoltán és Vass Viola
2008-2009 Kognitív Pszichológia Képzés Integratív Pszichoterápiás Egyesület, vezette: Dr. Daubner Béla
2006-2008 Pszichodráma önismereti csoport, 400 óraMagyar Pszichoterápiás Egyesület, kiképző terapeuta: dr. Daubner Béla
2006-2007 NLP képzés Integratív Pszichoterápiás Egyesület, dr.Daubner Béla és dr.Bíró Gyula
2006 Fejlődéslélektan és Pszichopatológia Integratív Pszichoterápiás Egyesület, Dr.Daubner Béla
2004-2005 Az analitikus pszichológia alapjai 2 félév, C.G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület
2003-2005 Peter Hess Hangmasszázs Terapeuta Képzés Alexander Beutel, Dr. med. Bärbel Fichtl, Radnai Zsuzsanna
2002-2006 Asztrológus képzés, tanár Barlai Zoltán
1993-1994 Mentálhigiéné szakirányú képzés 3 félév, SOTE és a Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület, dr. Ratkóczi Éva, dr. Perczel Dóra
1970-1975 Okleveles vegyész, Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kar, Debrecen